A turista sétál az egyik erdélyi faluban, és a pályaudvart keresi. Meglát egy székely atyafit, odamegy és megkérdi tőle, hogy hány percre van a vasúti megálló. – Hát, ha itt átvág a réten kb. 30 perc, de ha a bika is kint van, akkor csak 15 perc.
|
– Csodálom kedves komám, hogy soha nem jut eszébe az a tízezer lej, amit tavaly kölcsönadtam kendnek! – Már hogyisne jutna eszembe, hisz ez volt életem egyik legboldogabb napja!
A góbé áll a tornácon, s figyeli a kakast, amint az hevesen lohol egy tyúk után. Már-már utoléri, amikor a góbé egy falat kukoricamálét hajít elébe. A kakas megáll, bekapja a málét, és csak azután rohan a közben jelentős előnyhöz jutott tyúk nyomába. – A szentségit! – kurjantja a góbé. – Ilyen éhes se szeretnék lenni!
A székely gyerek a szabadban dolgozik az apjával. Farkasordító hideg van, fázik a gyerek keze. Nézi, hogy az apja időnként a tenyerét lehelgeti, s megkérdezi: – Mit csinál, édesapám? – A kezem melegítem. Délidőben hazamennek ebédelni, s az apja fújni kezdi a forró levest. – Miért fújja édesapám? – Mert forró, s így gyorsabban hűl. – Elcsodálkozik a gyerek: – Csuda pofája van magának, édesapám! Ha kell meleget, ha kell hideget fúj.
A székely legény indulna haza, de már alig bírja elkötni lovát a kocsma előtti oszloptól. Megpróbál fölkapaszkodni a nyeregbe, de minduntalan visszapottyan. Fohászkodni kezd: – Segíts rajtam, Uram! Azzal újabb lendületet vesz, de most meg átcsúszik a ló túloldalára, s újra a földre zuhan. Bosszúsan néz föl az égre: – Jaj segíts Uram, de ne ekkorát!
Apa és fia a nagy hidegben háttal állnak a tűznek, és melegednek. Egyszer csak megszólal a székely fiú: – Apámuram, mondanék valamit! – Jól fontold meg, mit akarsz mondani fiam, és csak aztán beszélj! – Apámuram, mégis mondanék valamit! – Mindig fontold meg, mielőtt megszólalsz fiam! Inkább hallgass, mintsem, hogy butaságot mondjál! Egyszer csak felugrik az öreg, s csapkodni kezdi a hátát. – Látja, édesapám. Addig-addig fontolgattam, míg egészen kiégett a zekéje.
Disznóöléskor Erdélyben az volt a szokás, hogy a rokonságon kívül a falu bírájának is kóstolót küldtek. Egy alkalommal egy kisleány vitte bíró uramékhoz a kóstolót: fél tucat jó hosszú kolbászt, hurkát. A bíró maga is elcsodálkozott a bőkezű ajándékon, s megkérdezte a lánykától: – Miért hoztál nekem ilyen sok hurkát, kolbászt? – Az édesapám is ezt kérdezte anyámtól, de édesanyám azt felelte, hogy: „Hagyja kelmed, még szükségünk lehet arra a gazemberre!”
Jó vásárt csinált két székely. Betérnek a közeli vendégfogadóba, rendelnek fél liter bort, s megisszák. Azt mondja az egyik: – Szép idő van. Kis idő múlva a másik: – Ühüm. Megint rendelnek fél litert, megisszák, s azt mondja a másik: – Menjünk! – Hát menjünk. Csendesen szedelőzködnek. Kint megszólal az első: – Legközelebb megint bejövünk. Olyan jól elbeszélgettünk!
Egy motoros megfordította, s a fejére húzta a viharkabátot, hogy védje magát a szembeszéltől. De a rossz úton felborult és eszméletlenül feküdt az árokban. Egy arra járó székely meglátta a motort, majd az árokban a motorost. Elébb az emberen akart segíteni. Kihúzta az árokból, s megpróbálta élesztgetni. Közben a rendőrök is odaértek: – Ki találta meg a szerencsétlent? – Én e – mondta az öreg büszkén. – S amikor megtalálta, élt-e még ez az ember? – Akkor még szuszogott – felelte a székely –, de ahogyan helyreigazítottam a fejét, attól fogva meg se nyikkant.
Egy termetes székely asszonyság magyarországi látogatásáról két sonkát akar átcsempészni a határon, s a kocsiülés alá dugja. Kérdi tőle a vámos: – Van valami elvámolnivalója? – Van, két sonkám. – Hol? – Rajta ülök. – Akkor jó – nevet a vámos. – Továbbmehet.
|
|