– El fogok válni a feleségemtől – mondja az idegenlégió századosa az ezredesnek.
– Megcsal a bestia!
– Ugyan barátom, a maga felesége hűséges asszony. Miből gondolja, hogy megcsalja?
– Viszketőport szórtam a bugyijába, és látom, hogy az erődben minden második légionista vakaródzik.
– Az ezredes dühödten kezdi vakarni a bajuszát:
– Hogy magának milyen hülye ötletei vannak!
|
A sokat tapasztalt ezredorvos kérdezi a soron következő legénytől:
– Van valami baja?
– A szemem…
– A szeme? Jó, akkor olvassa hangosan, mi van azon a táblán!
– Milyen táblán? Nem látok semmiféle táblát.
– Pompás. Mert nincs is ott tábla. Alkalmas!
– És mondd kérlek, te miért párbajozol?
– A becsületemért!
– Hja, mindenki azért verekszik, ami nincs neki...
A huszárkapitány sétálni ment a feleségével, s közben váratlanul megjelent a lakásán az ezredparancsnok.
– Itthon van a kapitány úr? – kérdezte a tisztiszolgától.
– Jelentem alássan, nincsen. Elvitte a nagyságos asszonyt megjáratni.
A honvédségnél az őrmester hosszas előadást tart az atomcsapásról, és arról, hogy ilyen esetben mit kell tenni. A végén szeretné letesztelni a századot, hogy mennyire figyeltek, mit jegyeztek meg az elmondottakból. Ezért megkérdezi az egyik kiskatonát:
– Na honvéd, maga mit csinál, ha atomvillanást észlel?
– Őrmester úr jelentem, elindulok a legközelebbi temető felé! – vágja rá a katona.
– Micsoda? Maga megőrült! – őrjöng az őrmester.
– De hát miért?
– Azért, hogy még legyen helyem!
– Kapitány! – rohannak a matrózok a parancsnokhoz. – Jobbra ellenséges hajók!
– Rendben, fiúk, akkor készüljünk fel az ütközetre… Hozzátok ide a vörös ingemet!
– Miért pont a vöröset?
– Abban nem látja az ellenség, ha megsebesülök és folyik a vérem, így aztán a végsőkig tudok küzdeni ellenük…
Alig hogy magára ölti, lekiált az őrszem az árbockosárból:
– Kapitány úr, balról két ellenséges hajó… Felénk tartanak.
– Rendben, fiúk! Ebben az esetben hozzátok ide a barna nadrágomat is!
Az ezredparancsnok ebédidőben találkozott az udvaron egy újonccal, aki roppant nagy tálat cipelt tele gombóccal. Az újonc zavartan odaszólt az ezredesnek.
– Elnézést kérek ezredes úr, megkérném egy szívességre. Fogja meg egy percre ezt a tálat!
Az ezredes annyira meglepődött, hogy gondolkodás nélkül átvette a tálat az újonctól. Erre az illedelmesen vigyázzba állt, sapkájához emelte a kezét, és megint a tál után nyúlt.
– Hát most minek tartattad velem ezt a tálat? – kérdezte az ezredes félig nevetve, félig bosszan-kodva.
– Azért, hogy tiszteleghessek az ezredes úrnak...
Egy fiatal tiszt iratokkal a hóna alatt türelmesen várakozott a rendkívül elfoglalt parancsnok ajtaja előtt.
– Kérem, jöjjön holnap, ma nem tudok foglalkozni magával – szólt ki parancsnok, és már indult is.
A fiatal tiszt azonban megállította:
– Őrnagy elvtárs, én csak két szót akarok mondani.
– Csak két szót? Na jó, akkor jöjjön be!
A hadnagy belépett, átnyújtotta a jókora adag paksamétát, és ezt mondta:
- Szíveskedjék aláírni!
A szabadságról visszatért közlegény kedveskedni akart az őrmesternek, és egy kövér libát vitt neki.
– Nem fogadhatok el ajándékot az alantasaimtól – mondta az őrmester -, de ha nem kér érte sokat, megveszem. Mi az ára?
– Alázatosan jelentem, húsz fillér.
– Rendben van. Itt egy pengő, és kapok még négy libát.
Két férfi beszélget:
– Tulajdonképpen hogyan lehet, hogy ön sohasem volt katona?
– Magam sem tudom – feleli a másik. – Valahányszor sorozásra hívnak, fogadást kötök ezer pengőre a sorozóorvossal, hogy ezúttal beválok, s a végén mindig elveszítem a fogadást.
|
|
