Öreg bácsika bemegy az orvoshoz. - Doktor úr segítsen rajtam! Tudja az első még egész könnyedén megy. A második egy kicsit megzakkant, de egész jól bírom. A harmadiknál kezdek erőteljesen lihegni, és a szívem is nagyon dobog. A negyediknél egyszerűen nem bírom tovább. - Dehát János bácsi! A maga korában az a négy is csodálatos dolog. Mit akar még? - Igen, igen de én a hatodikon lakok!
|
Ketten várakoznak az orvosi rendelőben. - Én most a körülmetéltetésem miatt vagyok itt, elhatároztam, hogy megcsináltatom...- mondja az egyik - maga szerint ez súlyos beavatkozás? - Hát, nem is tudom, engem születésem után pár nappal metéltek körül, - így a másik - de utána egy évig nem tudtam járni!
A híres amerikai író idegösszeomlást kap, és bekerül az elmeklinikára. Teljes apátiában ül, csak a falat bámulja. Az orvosok véleménye szerint csak az menthetné meg, ha újra írni kezdene. Egyik nap a beteg végre a klaviatúra elé ül és elkezd gépelni. Az orvosok reménykedve figyelik. Egy hétig a páciens reggeltől estig egyfolytában gépel, majd miután kész lesz, odamegy az orvoshoz, hóna alatt a vaskos paksamétával. - Doktor úr, készen van az új regényem. - Nagyon örülök, belenézhetek? - Hát persze. Az orvos elkezdi olvasni a könyvet: „Custer generális fölpattan a lovára, és elkiáltja magát: Gyia, gyia, gyia, ..." Az orvos rosszat sejtve lapoz hátrább, de bizony az ötszász oldalon végig csak az áll, hogy gyia. - Uram, itt ötszáz oldalon keresztül más sincs, csak Custer nógatja a lovát. - Mit csináljak, makacs a ló.
A háziorvos megvizsgálja a panaszokkal jelentkező hölgybeteget, majd azt mondja: – Felírok egy gyógyszert, ebből vegyen be naponta 3 × 2 tablettát, és három hónapig nem szabad zongoráznia! Amikor a beteg elmegy, az asszisztensnő megkérdezi a háziorvost: – Nem értem doktor úr, mi összefüggés van a betegség és a zongorázás között? – Semmi, csak a hölgy pont felettem lakik.
Az orvos azt mondja a betegnek: – Na, most sokkal jobban néz ki, mint a múltkor. – Igen, mert betartottam az utasítást, ami az orvosságos üvegen állt. – És mi az? – Az üveget tartsuk mindig lezárva!
Nő beállít a pszichológushoz, oldalán egy struccal. - Segítsen doktor úr! A férjem struccnak képzeli magát. - És mióta van ez így? - Nem tudom, én már így ismertem meg.
– Uram, az ön betegsége pszichés eredetű. Azt tanácsolom, hogy mélyedjen el jobban a munkájában! – Na még csak az kéne! – Miért? Mivel foglalkozik? – Emésztőgödröket tisztítok.
A pszichiáter megkérdezi a páciensétől: – Mi történne, ha levágnám a bal fülét? – Nem hallanék. – És ha levágnám a jobb fülét is? – Akkor nem látnék. A pszichiáter meglepődve kérdezi: – Miért? – Hát, mert leesne a szemüvegem.
– Betartotta az utasításaimat, és nyitott ablaknál aludt? – Be doktor úr, nagyon szigorúan. – Helyes… És az influenzája nyomtalanul elmúlt? – Nem, az megvan. A karórám meg a videóm tűnt el nyomtalanul.
– Nem tudom, mit tegyek doktor úr! Szinte állandóan fáj a fejem. – Sok alkoholt iszik? – Egy kortyot sem. – Dohányzik? – Soha nem dohányoztam. – Akkor mértéktelenül táplálkozik. – Ellenkezőleg. Tervszerűen és mértéktartóan eszem. – Szerelem? – Nem érdekelnek a nők. – Ahá, akkor már értem, mi a baj. A glória szorítja fejét.
|
|